Veszélyes termékek szigorodó szankciói

Olvasási idő: 2 perc

Honlap blokkolással a biztonságért

Vásárlóként többnyire evidenciaként kezeljük, hogy az eladásra kínált termékek biztonságosak. Megbízunk a kezelési útmutatók pontosságában, hogy megalapozottan került a termékre a CE jelölés és fel sem merül bennünk, hogy kedvenc karácsonyfa-füzérünk, vagy hajszárítónk esetleg áramütés-veszélyes lehet, ahogyan az sem, hogy a gyerekek játékainak könnyen leszakadó apró részei, vagy a bébiruhák hosszú zsinórjai fulladásveszélyesek,  a műanyag kisgyermekjátékokból kioldódó ftalát észter sav pedig egészségkárosító.

Szerencsénkre azonban a veszélyes termékek kiszűrése terén uniós viszonylatban is jók vagyunk: szorosan együttműködve a vámhatóságokkal, a hazai fogyasztóvédelmi hatóságok évek óta dobogós helyen végeznek az ún. RAPEX rendszerbe felvitt bejelentések számát illetően, jelentősen hozzájárulva ezzel a teljesítménnyel persze más tagállamok fogyasztóinak védelméhez is – ebbe az uniós adadtbázisba kerülnek be az egyes tagállami laborvizsgálatok eredményei alaján a fogyasztók egészségére, testi épségére súlyos kockázatot jelentő termékek azonosítási adatai, így azok minden uniós tagállam hatóságai számára azonnal láthatóak és nem szükséges az ismételt bevizsgálás, hanem azonnal megtiltható a forgalmazásuk, elrendelhető a visszahívásuk a fogyasztóktól. Legalábbis akkor, ha ezekre a forgalmazók, importőrök, és gyártók a hatósági felhívást követően, vagy akár az egymásnak leadott jelzések alapján önként nem hajlandóak azonnal. A súlyosan kockázatos termékektől eltérően, ha a laborvizsgálat eredménye szerint „csak” kicsi vagy közepes a kockázat,  az adott veszély jellegétől függően elégséges lehet, ha a terméken még pótlólagosan figyelemfelhívó tájékoztatást szerepeltetnek, vagy kibővítik a használati és kezelési útmutatót, amiből a temék használatával járó veszélyek jellegét, mértékét pontosabban megismerheti és ezáltal elkerülheti a felhasználó.

Bár többnyire önként megteszik a szükséges korrekciós intézkedéseket a vállalkozások,  a magyar fogyasztóvédelmi törvény kettő milliárd forintos bírságplafonnal pénzbírság kiszabására is feljogosítja a hatóságokat, akik szükség esetén a forgalmazói lánc minden szereplőjét, az arányosnak és hatékonynak vélt összegű bírságok kiszabásával „végigbünetik”.  Mert bár a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságosságáról, az importőr és a forgalmazó nem forgalmazhat olyan terméket, amelyről tudja, vagy a rendelkezésére álló információk vagy szakmai ismerete alapjá tudnia kellene, hogy nem biztonságos. Sőt, az Európai Unió 2019/1020 –as piacfelügyeleti rendelete, mely idén júlis 16. napjától minden tagállamban, így hazánkban is közvetlenül alkalmazandó,  két komoly újítást is hoz, mert egyrészt a logisztikai szolgáltatókat is bevonja a termékbiztonságért felelős vállalkozások körébe, másrészt feljogosítja a piacfelügyeleti hatóságokat, hogy szükség esetén az olyan honlapok, vagy honlap tartalmak és alkalmazások blokkolása, tiltása érdekében is intézkedhessenek, amelyeken súlyosan veszélyes terméket érhetnek el a felhasználók.

Az uniós piacfelügyeleti rendelet egyébként a tagállamok feladatává teszi, hogy a hatóságok megfelelő személyzeti és felszerlési hátterét biztosítsák, amire a fogyasztóvédelmi hatóságok idei évre előírt vizsgálati programja szerint is bőven szükség van, hiszen tucatnyi termék-kategóriában – így többek között a villamossági termékek, játékok, napszemüvegek, iskolaszerek és építési termékek kapcsán is – sor kerül laborvizsgálattal egybekötött termékbiztonsági ellenőrzésekre, ami nem csak számukra, de az ITM által működtetett laborokra, nevezetesen a Mechanikai és Villamos, valamint az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumok csekély létszámú szakember csapatára is óriási munkaterhet ró. Ők készítik el a hatósági intézkedésekhez nélkülözhetetlen termékbevizsgálásokat, kockázat-értékeléseket, szakvéleményeket és laborvizsgálati jegyzőkönyveket, komoly hozzájárulást teljesítve a napi szintű biztonságunkhoz. Zárszóként pedig annyit, hogy nem csak gyártóként érdemes a termékbiztonsági megfelelésre a jövőben komolyabban odafigyelni, hiszen a termékiztonság jogi hátterén  – valójában mindannyiunk biztonsága érdekében – komoly szigorításokat vitt végig a jogalkotó.

A cikk szerzője Dr. Nagy Andrea Magdolna,

További cikkeink

Januári új fogyasztói adásvételi szabályok

Olvasási idő: 3 perc A fogyasztói szerződésekre irányadó kellék-, és termékszavatossági, a szerződéses jótállási, valamint a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó hazai kötelező jótállási szabályok alkalmazása eddig sem volt egyszerű feladat.

Elolvasom »

Közelgő eseményeink

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás